Már megint elkalandoztam. Mindig az a kis madár. :)

Egy bécsi parkban

Hideg téli estén egy szerelmespár sétál Bécsben,
a zord idő ellenére, mégis kéz- a kézben.
Szerelmesen andalognak, talpuk alatt hó ropog,
odaérnek egy kocsmához, ott vannak a legjobb borok.
A forralt bor illata kifelé árad onnan,
aki ott borozik, biztosan, nem marad szomjan.
Szegfűszeg és fahéj illata mindenkit csábít,
aki oda betér, az családtagnak számít.
Sétálnak tovább a kocsma közeli parkban,
észreveszik, hogy egy kismadár van bajban.
Egy havas pad mellett a hóban fekszik,
kicsiny szárnyát karcolások sebzik.
Szomorú éneke bejárja az egész parkot,
az egyik ép szárnyával szegény hiába csapkod.
Megsajnálták a parkban lévő alvó fenyők,
könnycsepp helyett belőlük gyanta tör elő.
A szerelmespár is megsajnálja a kicsi madarat,
de látják szemében, hogy nagy benne az akarat.
Hazaviszik ápolgatják, őt egyedül sosem hagyják,
etetgetik, itatgatják, kicsi szárnyát sínbe rakják.
A hónapok nagyon lassan múlnak,
a fákon a kis rügyek már előbújnak.
A kismadár is gyógyul szépen,
ideje, hogy újra a szabadba térjen.
Kiviszik a kocsma melletti parkba,
a kezükben a kis maradat tartva.
Kicsi madár boldogan repül,
a többi madárral elvegyül.

2014. 06. 26.